annyi a világ, amennyit beleraksz!

Ma volt egy állásinterjúm, de mivel sokkal hamarabb értem be a városba, volt időm nézelődni. Utam azonnal az Alexandra könyvesboltba vezetett. Imádok a könyvek között mászkálni, megnézni, beleolvasni. A kis olvasószobának hála pedig gyakran akár órákra is képes vagyok leragadni. Bár erre most nem volt lehetőségem, mégis becsücsültem, Vörös Tamás könyvével, melyben Hajdú Pétert faggatja. Sajnos csak a könyv kicsiny részét sikerült elolvasnom, mégis szinte beszippantott. Sürgősen hozzá is kell, jussak, azt hiszem. El kell mondanom, hogy Hajdú Péter sosem volt a szívem csücske, tulajdonképpen vegyes érzelmeim voltak vele kapcsolatban. Hiszen pusztán annyit láttam belőle, amit a televízió képernyője visszaadott. Egy hiper sikeres pasi, aki az egészségesnél több önbizalommal rendelkezik, akinek annyi pénze van, hogy megvásárolja a feleségének a Szépségkirálynő műsort. (Megjegyzés: Egyébként velem szemben egy srác éppen hatalmas mosollyal az arcán olvasta Szepesi Niki botránykönyvét, ami az Én, a szexmániás címet kapta. Ebből is készülök egy hosszabb lélegzetvételű anyaggal, csak még el kell olvassam 😉 )

De mi van e mögött? Mert kell lennie valaminek. Mindig is foglalkoztatott, hogy ki ez az ember, miként lehetséges, hogy tulajdonképpen bárkit hív meg a műsorába, az igennel felel, sőt még örül is a felkérésnek. Nem dominálhat csak a pénz, hisz ha én valakit utálok, mérlegelek. Mérlegelem, hogy megéri-e a pofáját nézegetnem x forintért.

Ahogy olvastam a vele készül interjút úgy éreztem végre kezd körvonalazódni a valóság, végre kezdtem „megismerni” az igazi Hajdú Pétert. Azt az embert, aki kis srácként álmodott egy hatalmasat és bármi áron is, de véghez vitte. Az embert, aki eleinte nulla támogatással szinte önerőből tornászta fel magát, oda ahol most tart. Az embert, aki nyíltan beszélt megaláztatásról, kezdeti kudarcokról, de töretlen hitről és álmokról. Az embert, aki valójában egy melegszívű álmodozó, aki imádja a gyerekeit és a feleségét, és aki bár sokak szemében egy nagyképű bunkó, mégis élő példája annak mire képes egy kis álom. Mekkorára nőhet, ha nem adjuk fel azt a bizonyos harcot. Még akkor sem, amikor a saját műsorunkból akarnak kirúgni, amikor zöldfülűként keresztülhúznák a számításainkat és minket megkerülve igyekeznének a saját ötletünkből létrehozott tévéműsorból likvidálni.

Sajnos ketyegett az óra, mennem kellett az interjúra, de az biztos, hogy a könyvet be fogom szerezni, végig kell olvasnom, mert baromi kíváncsivá tett. Bár a lényeg ebből a pár oldalból is tökéletesen átjött: soha nem szabad feladni! Komolyan, soha! Ha tudod, mihez akarsz kezdeni az életeddel, ne foglalkozz a hitetlenekkel, ne foglalkozz az anyagiakkal, csak bízz magadban. Meríts erőt önmagadból és bármi áron, de vidd véghez a tervedet. Lehet, hogy mézes-mázas ez az „amerikai álom”, de ha Hajdúnak, ennek a gödöllői srácnak sikerült, akkor neked, nekem bárkinek sikerülhet. Na, és persze lehet Hajdút szeretni vagy utálni, de tény, hogy érzelmeket vált ki, tény, hogy megosztó a személyisége, de az is tény, hogy jelenleg Magyarország egyik legnépszerűbb tv showjának a házigazdája. Túl van már több mint ezer beszélgetésen, vendégei roppant széles skálán mozognak, vezető politikusok épp úgy elfogadják a meghívását, mint színészek, énekesek vagy akár a civil szférából valamivel kiemelkedő emberek. A nevek magukért beszélnek: Gesztesi Károly, Komár László, Gyurcsány Ferenc, vagy éppen Hozleiter Fanni azaz Mosolyka. De szinte a végtelenségig sorolhatnám tovább. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ettől a pár oldaltól megszerettem Hajdút, de azt be kell, valljam, tiszteletreméltónak találom. Becsülöm az erejét, a kitartását, hogy, szembe mert nézni a kihívásokkal, a nehézségekkel és beteljesítette az álmát. Hisz ez éltet engem és jobb esetben mindannyiunkat nem? Mert a világ csupán annyi, amennyit beleraksz!

Sikerre szomjazva, tele önbizalommal baktattam át a Forrás Irodaházba, beszálltam a liftbe és reméltem, hogy ma végre rám talál az a bizonyos szerencse. Sajnos a számításaim nem jöttek be, ismét sikerült belefutnom a jutalékos munkák tipikus esetébe. Házaljak. Kopogtassak be mindenféle idegen emberhez és igyekezzek rátukmálni egy Dunántúli Napló előfizetést. Mondanom sem kell ez nem az én asztalom, ezt meghagyom a nálamnál rutinosabb és türelmesebb embereknek. Ráadásul tényleg nem bízom ebben „kapsz pénzt, ha megkötsz egy szerződést” című történetben. Kissé csalódottan hagytam el az irodát, de ahogy kiléptem a napfénybe máris jobb kedvem lett. Nem szegheti kedvem egy kis csalódás, majd jön más, valami jobb, valami valódibb. Nem adom fel, kitartóan böngészem az álláshirdetéseket, és tudom, hogy meg fogom találni a munkát, ami csak rám vár.

Pozitív gondolatokkal feltöltve meneteltem a buszpályaudvar felé és bár baromira fájt a lábam, tekintve, hogy a kedvenc tavaszi telitalpúm brutál módon feltört, de nem érdekelt. Imádom ezt a cipőt és semmiféle fájdalmat nem sugározva haladtam, miközben szólt a fülemben az MR2 Petőfi. Önkéntelenül is mosoly szökött az arcomra: abban a pillanatban tökéletesen boldog voltam.