nem vagyok tökéletes!

“Ha örökké arra várunk, hogy minden tökéletes legyen, nem kezdődik el igazán az életünk.”
(Galgóczi Dóra)

Nem tudok aludni. Kavarognak a fejemben a gondolatok. Cikáznak össze-vissza, nem hagynak nyugtot. Agyalok, szinte már feleslegesen stuffolom magam nyilvánvalóan hülyeségekkel mégsem vagyok képes a higgadtságot még csak szimulálni se.

Tisztában vagyok vele, hogy nehéz természetem van. Tudom, hogy egyáltalán nem könnyű velem. Hisztis vagyok, akaratos, makacs, de harcos. Töretlenül, gondolkodás nélkül küzdök az álmaimért, azért, hogy egy nap azzá váljak, akivé válnom kell. Haladok a kijelölt utamon, mendegélek magabiztosan előre még akkor is, amikor iszonyúan fáj, még akkor is, amikor majd beledöglök. Mert tudom, megtaláltam a helyem a világban, a végzetem utolért, nekem pedig be kell teljesítenem. Itt álok valaminek a kapujában, amin hamarosan be kell lépnem.

Végre azt csinálom, amit szeretek, amiben kiteljesedhetek. A Presztízs megadja nekem, amire vágytam. Szinte korlátlanul választhatok témát. Érdekesebbnél érdekesebb emberekkel készíthetek interjút. Mint például Oravecz Nóri vagy Festy. Emellett pedig rengeteget tanulok is. Az írás hatalom, egy olyan eszköz, amivel embereket érinthetsz meg. Nekem pedig a legnagyobb vágyam, hogy a gondolataimmal célba érjek, hogy az olvasóim elégedettek legyenek. Ez a hivatásom, ez a szerelmem. Ezért is hagyom ott a jogot, hogy minden erőmmel az írás szenvedélyének hódolhassak. Hogy kommunikációt tanulhassak az egyetemen és végre azt az életet éljem, amit nekem szántak. Amit elképzeltem kislánykoromban miközben a naplómat írtam.

Néhány hónappal ezelőtt minden egyenlő volt a nullával. Hite vesztett voltam, nem bíztam magamban, elkönyveltem, hogy képtelen vagyok rá. Hibát hibára halmoztam. Sőt tulajdonképpen az utóbbi években folyamatosan olyan cselekedetek voltak rám jellemzőek, amik egyértelműen a zűrös jelzővel billogoztak meg. Tudom én, hogy hibáztam és azt is tudom, hogy vannak amolyan jóvátehetetlen bűnök, de az lehetetlen, az képtelenség, hogy megváltozzam? Azt elképzelni sem tudja senki, hogy esetleg 1-2 évvel öregebben érettebben gondolkodom, hogy felnőttebb vagyok?

Ja, hogy szeretek bulizni? Ja, hogy néha elvadultak a dolgok? Most már erre is odafigyelek, mert tudom, hogy nem kell, ahhoz a halálba igyam magam, hogy jól szórakozzam. Tudom, hogy nem kell minden móka után szörnyű fejfással ébrednem, mert egy-egy kellemes estéhez elegendő a jó társaság meg a  hangulat.

Ma már, így lassan a 22 felé járva vannak hosszútávon terveim. Van jövőképem. Tény, hogy sokáig vadultam. Voltak olyan mámoros estéim, amikből hazudnék, ha azt mondanám, hogy sokra emlékszem. De mindig volt mellettem egy maroknyi barát. Akik mellettem voltak rosszban, nem csak jóban. Akik fogták a kezem és nem ingott meg a szeretetük. Akik szerettek zűrösen. Akiknek nem voltam üres, akiknek ma sem vagyok üres. Akik engem látnak. Akik velem nevetnek velem sírnak. Kiváltképp egy ember. Volt valaki, aki az elmúlt tizenkét évben, minden kirohanásom és féktelenségem ellenére ott volt velem. Ott volt, ha röhögni kellett, de ott volt akkor is, amikor fájt valami. Aki, ha kellett pofán vágott, hogy térjek már észre, de sosem hagyott cserben. Elfogadott. Hisz ez a feltétel nélküli önzetlen szeretet alapja nem? Elfogadni a másikat olyannak amilyen. Minden létező szeszélyével együtt, de megbékélni. Velem hatalmas terhet vesz az ember a vállára, mondatni extra csomagot kap, de a Dorottya állta a strapát. Állja ma is. A legkedvesebb barátnőm, a lány, aki ha kell komoly, ha kell örült. Mondjuk inkább örült. De mégis kitart mellettem. Én pedig kitartok mellette, mindig a barátja leszek, és sosem hagyom cserben. Azon fontos emberek egyike, akik létfontosságú szerepet töltenek be az életemben, akik előkelő helyet kaptak a szívemben.

Az a nagy büdös helyet, hogy minden igyekezetem ellenére sem vagyok tökéletes, bár már nem is töröm magam, mert tudom, sosem leszek az. Soha nem fogok mindenkinek egyformán tetszeni és soha nem fog mindenki szeretni. Önmagam szeretnék lenni, az a lány, aki még akkor is küzd az álmaiért, amikor nem látszik az a k*rva fény az alagút végén. Az lány, akinek meginghatatlan hite van, aki harcol minden egyes lélegzetvételével. Aki bízik az intuícióiban. Aki megy előre, még akkor is, ha pofára esik. Aki nem hátrál meg a nehézségektől, hanem inkább erőt vesz magán és felülemelkedik azokon.  Az a lány, aki merész és bátor, az élet pofonjait tesztként értékeli. Az, aki maga mögött hagy mindenkit, aki hátráltatja, aki lehúzza, aki nem hisz benne. Az a lány, akire bármit lehet mondani, csak azt nem, hogy üres.