Nem tudok aludni. Kavarognak a fejemben a gondolatok. Cikáznak össze-vissza, nem hagynak nyugtot. Agyalok, szinte már feleslegesen stuffolom magam nyilvánvalóan hülyeségekkel mégsem vagyok képes a higgadtságot még csak szimulálni se.
Tisztában vagyok vele, hogy nehéz természetem van. Tudom, hogy egyáltalán nem könnyű velem. Hisztis vagyok, akaratos, makacs,
Végre azt csinálom, amit szeretek, amiben kiteljesedhetek. A Presztízs megadja nekem, amire vágytam. Szinte korlátlanul választhatok témát. Érdekesebbnél érdekesebb emberekkel készíthetek interjút. Mint például Oravecz Nóri vagy Festy. Emellett pedig rengeteget tanulok is. Az írás hatalom, egy olyan eszköz, amivel embereket érinthetsz meg. Nekem pedig a legnagyobb vágyam, hogy a gondolataimmal célba érjek, hogy az olvasóim elégedettek legyenek. Ez a hivatásom, ez a szerelmem. Ezért is hagyom ott a jogot, hogy minden erőmmel az írás szenvedélyének hódolhassak. Hogy kommunikációt tanulhassak az egyetemen és végre azt az életet éljem, amit nekem szántak. Amit elképzeltem kislánykoromban miközben a naplómat írtam.
Néhány hónappal ezelőtt minden egyenlő volt a nullával. Hite vesztett voltam, nem bíztam magamban, elkönyveltem, hogy képtelen vagyok rá. Hibát hibára halmoztam. Sőt tulajdonképpen az utóbbi években folyamatosan olyan cselekedetek voltak rám jellemzőek, amik egyértelműen a zűrös jelzővel billogoztak meg. Tudom én, hogy hibáztam és azt is tudom, hogy vannak amolyan jóvátehetetlen bűnök, de az lehetetlen, az képtelenség, hogy megváltozzam? Azt elképzelni sem tudja senki, hogy esetleg 1-2 évvel öregebben érettebben gondolkodom, hogy felnőttebb vagyok?
Ja, hogy szeretek bulizni? Ja, hogy néha elvadultak a dolgok? Most már erre is odafigyelek, mert tudom, hogy nem kell, ahhoz a halálba igyam magam, hogy jól szórakozzam. Tudom, hogy nem kell minden móka után szörnyű fejfással ébrednem, mert egy-egy kellemes estéhez elegendő a jó társaság meg a hangulat.
Az a nagy büdös helyet, hogy minden igyekezetem ellenére sem vagyok tökéletes, bár már nem is töröm magam, mert tudom, sosem leszek az. Soha nem fogok mindenkinek egyformán tetszeni és soha nem fog mindenki szeretni. Önmagam szeretnék lenni, az a lány, aki még akkor is küzd az álmaiért, amikor nem látszik az a k*rva fény az alagút végén. Az lány, akinek meginghatatlan hite van, aki harcol minden egyes lélegzetvételével. Aki bízik az intuícióiban. Aki megy előre, még akkor is, ha pofára esik. Aki nem hátrál meg a nehézségektől, hanem inkább erőt vesz magán és felülemelkedik azokon. Az a lány, aki merész és bátor, az élet pofonjait tesztként értékeli. Az, aki maga mögött hagy mindenkit, aki hátráltatja, aki lehúzza, aki nem hisz benne. Az a lány, akire bármit lehet mondani, csak azt nem, hogy üres.
