Néhány héttel ezelőtt ismerkedtem meg Bognár Anna, művésznevén Ana Bognaro munkásságával. A facebookon kattintottam ide-oda, amikor szembejött velem a szemtelenül fiatal írónő oldala, aki nemrégiben adta ki, az Underground kiadó jóvoltából, első, önálló, ifjúsági regényét. Az igaz történeten alapuló, tabuk nélkül íródott – szerintem a maga nemében kiemelkedő – alkotás rekordidő alatt lett sokak kedvence. Az ex-erasmusos Annával beszélgettem az ösztöndíjprogramban eltöltött hónapokról, szerelemről, önismeretről, vágyakról, kultúráról, alkalmazkodásról és persze az elfogadásról.
Ez az első regényed. Régi álmod vált ezzel valóra vagy hirtelen ötlettől vezérelve írtad meg?
Nehéz kérdés. Azért nehéz, mert igazából mindig is akartam könyvet írni, tehát ez viszonylag egy régi terv volt, de az, hogy erről a témáról fogok írni az már hirtelenebb ötlet volt. Bár ez a „hirtelen” ötlet is egy bő félévet takar. Körülbelül eddig tervezgettem, hogy akkor egyszer leülök, és végre elkezdem. A könyvírás azonban már egy évekkel ezelőtt megfogalmazódott terv volt.
Mi volt az indíttatás? Mikor döntötted el, hogy papírra veted ezt a félévet?
Már nagyon régóta szerettem volna ezt a lépést megtenni, mindig az volt bennem, hogy csak tervezgetem, gyakran elkezdtem valamit, de sosem fejeztem be. Most viszont úgy döntöttem, hogy igenis le fogok ülni és meg fogom tenni azt, amit mindig is akartam és létre fogom hozni. Előkészítettem a terepet, felmondtam a munkahelyemen és hagytam a dolognak egy bő három és fél hónapot, hogy én ezt megírjam. Az indíttatás is tulajdonképpen ebből fakadt. Úgy éreztem nem haladok a céljaim felé, nem követem azt az utat, amit
A könyved szereplői mind-mind valóságos személyek, emellett köntörfalazás nélkül írsz szexről, szerelemről, bulikról…nem féltél a környezeted reakciójától? Hogy ezzel akár kaphatsz egy negatív bélyeget is?
Azért azt tudni kell, hogy ennek a könyvnek vagy egy „alfa” változata, amit rajtam kívül senki sem olvasott. Ez nagyjából egy ötszáz oldalt tesz ki, ebből rengeteget lefaragtam, sokat szépítettem, de azért még így is vannak benne olyan részek, amiknél izgultam, hogy a célszemély talán megharagszik. Természetesen a neveket mindenhol kicseréltem, hiszen ennek jogi következményei is lehetnek illetve szerettem volna meghagyni azoknak az embereknek a privát szféráját, akikről írok. Összegészében viszont sokkal jobb reakciókat kaptam az érintettektől, mint amire számítottam. Illetve az is hozzátartozik a dologhoz, hogy az érintettek egy része az anyanyelvi különbségekből kifolyólag nem valószínű, hogy komolyabb kontaktba fog kerülni a könyvvel.
A soraidat olvasva egyértelmű, hogy ez alatt a fél év alatt egy komoly önismereti túrán is részt vettél. Milyen plusz adott neked az
Nagyon sokat visszavettem magamból. Ami a legfontosabb, hogy megtanulod elfogadni, hogy az ember, a kulturális különbségek ellenére is értékes. Eddig sem volt jellemző rám, hogy ne látnám meg másokban a pozitívumot, mindig kicsit elfogadóbb voltam, de amióta az Erasmusról visszatértem, talán ez még jobban felerősödött.
Ha újra kapnál egy Erasmushoz hasonló lehetőséget, élnél vele?
Most gyakorlatilag külföldön – Németországban – élek, úgyhogy mondhatni élek is egy ilyesmi lehetőséggel, de tanulást már nem biztos, hogy bevállalnék. Tehát konkrétan egy ilyen ösztöndíj programot, ami tanulásról és nem munkáról szól azt már nem valószínű, hogy csinálnék.
A németországi tartózkodásod hosszú távú?
Igen, mi most összeköltöztünk a barátommal, – aki a történetben Norbert – szóval igen hosszú távúak a terveink. Élvezzük az együttélés örömeit, mert hát ugye lakva ismerszik meg az ember. Két és fél éve vagyunk együtt, eddig távkapcsolatban működtünk, tulajdonképpen egy hónapja élünk együtt. Nyilván súrlódások vannak, de nem megoldhatatlanok.
Mennyire volt nehéz nem az anyanyelveden kommunikálni? Pláne érzelmeket kifejezni?
Nagyon-nagyon nehéz volt. Magyarul olyan érzéseket, olyan impulzusokat vagyunk képesek leírni, megfogalmazni, amire egyszerűen
Írói pályafutásod reményeim szerint nem ér véget. Tervezel következő regényt? Esetleg már készül?
Tervezek, még nem készül. Vannak témaötleteim, van olyan ötletem is, amihez huzamosabb ideig otthon kellene lennem, mert az egy kicsit tényfeltáró, dokumentatív jellegű lenne, tehát nem regény. Regény ötletem is van. Azt viszont nem tudom, mikor fogok nekikezdeni. Most úgy érzem, hogy a La Vida Erasmusnak még nem jártam a végére, még ebből szeretném kihozni a maximumot.
Megváltoztatott a Spanyolországban eltöltött fél év, vagy teljesen ugyanaz a lány vagy, aki annak idején elindult?
Ugyanaz maradtam, csak kicsikét szélesebb spektrumból szemlélem a világot. Hogy is mondják nem okosabb, hanem bölcsebb lettem? 🙂
Ha három szóban jellemezned kellene magad mi volna az a három és miért?
Hűha, fogas kérdés! 🙂 Először is az alkalmazkodó képességem. Kicsit ez a „jég hátán is megélek” típus vagyok. Emellett minden érdekel, nem mondanám, hogy kíváncsi vagyok, de az életben minden érdekel, utána megyek a dolgoknak. Végül pedig nehezen mondok nemet. Mérleg a horoszkópom és egyébként tökéletesen illik rám. Nehezen hozok döntéseket, mindig mérlegelek.
Mit üzensz az Erasmus előtt állóknak?
Azt üzenném nekik, hogy ne féljenek, bár az elején nem lesz könnyű, de ha az ember befogadó és, ha tényleg akarja, hogy kint is működjön, akkor biztosan ez lesz életének legjobb fél-egy éve.
Képek forrása: Ana Bognaro: La Vida Erasmus
A könyv megrendelhető: Underground Kiadó
