Első gyerek „szindróma”

Nagycsaládban élni egyszerre önfeledt, de nehéz. A lehető legcsodálatosabb, amikor anya-apa és két kistestvér vesz körül, de közben van benne valami rémisztő felelősség, amitől sosem szabadulsz. Elsőnek lenni egyáltalán nem könnyű, még akkor sem, ha már mindhárman a felnőtt kort tapossuk és nem akkor sem, ha próbálsz elhatárolódni attól a kényes kérdéstől: miért is Te lettél az első?

Gyakran merül fel bennem is ez a kérdés, sokszor napokat, sőt éjszakákat töltök el azzal a gondolattal, hogy vajon nekem miért kell mindent másként csinálnom, miért kell jobban bizonyítanom, egyáltalán kell-e vagy ez is csupán egy a sok tévhit közül, ami az első gyerekekkel kapcsolatos.

Sokat olvastam a témában, sok felé barangoltam a neten, de „első gyerek szindrómáról” bizony nem olvastam. Vagy nem létezik, vagy komplexus, vagy szimplán csak legenda ellentétben a középső gyerek szindrómával, amit maradjunk annyiba nem értek, de lehet csak azért, mert az én öcsém hála istennek nem szenved ilyesmitől.

De mégis mennyiben befolyásolja a születési sorrend a személyiséget?

Annak idején rendkívül meghatározó volt a születési sorrend a család életében. Ők ugyanis ennek függvényében döntötték el, hogy ki örökölhet a testvérek közül, ki milyen pozíciót tölthet be vagy éppen milyen szakmát tanulhat. A mai modern családokban ugyan már nincs ilyen – vagy legalábbis nem ilyen kiélezett a helyzet – a szülők igyekeznek figyelmüket, gondoskodásukat egységesen és egyformán megosztani gyermekeik között. A szakemberek azonban állítják, hogy a születési sorrend igenis hatással van a gyermekek későbbi személyiségfejlődésére.

Jellemzők testvérsorrend alapján:

Az elsőszülött gyermekkel kapcsolatban gyakran nagyobbak az elvárások, rá több felelősség hárul, ennek következtében tudatosabbá is válhat, teljesítményorientáltabb lesz. Pszichológusok szerint az első szülött gyermekkel szemben támasztott követelmények lehetnek motiváló hatásúak, de egy-egy esetben át eshetnek a ló túloldalára és frusztrációt is okozhatnak. Fontos, hogy még gyerekkorban tudatosítsuk, hogy nem ő hibás a kistestvér hibáiért, ne okozzunk neki lelkiismeret-furdalást avval, hogy „Te vagy az idősebb, mutass jó példát.” – ez ugyanis hibás vélekedés.

„Gyakran éreztem azt, hogy túl magasak velem szemben az elvárások, de lehet, hogy ezek csak a saját követelményeim, amit kivetítek a környezetemre. Nyilván sokat vár el tőlem a családom, de az biztos, hogy ez a saját érdekeimet szolgálja. Ennek ellenére vannak pillanatok, amikor elgyengülök és nem értem a miérteket. Néha úgy érzem, hiába küzdök és hiába a céljaim, ha nem értékeli senki. De persze először magamban kell helyretenni ezeket az érzéséket, utána már biztos, hogy a családtól sem kapok kétkedő pillantásokat”

A másodszülött gyermek szembesülhet avval, hogy már egy kitaposott úgy előtte az idősebb testvér által. Ehhez pedig úgy érezheti alkalmazkodnia, kell. Mindig ő a kisebb, ezért szeretné behozni a nagyobb testvérével szembeni hátrányt, ezért megeshet, hogy riválisként tekint nagy tesójára. Versengővé válhat vagy megpróbál szöge ellentéte lenni testvérének. Fontos, hogy ne hasonlítgassuk egymáshoz a testvéreket, hiszen mindannyian külön személyiségek, egyedi egyéniséggel, ezért egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazok az igényei, mint nagyobb testvérének. Tudatosítsuk, hogy ők is ugyanúgy vágynak a dicséretre, ezért erről semmiképpen se feledkezzünk meg.

„Amikor az öcsém megszületett még csak három éves voltam, de nyilván valamilyen szinten „traumaként” éltem meg. Anyáék elmondása alapján voltak hisztik és toporzékolások, ennek bizonyára az elhanyagoltság érzése volt az oka. Ennek ellenére arra is emlékszem, hogy mennyire imádtam a kicsit. A kisöcsémet, aki ma már 21 éves és az egyik legjobb barátom, akivel bármit meg lehet vitatni. Okos, értelmes, intelligens és nem nincs középső gyerek szindrómája. Hiszen később kaptunk egy hugit is. De ők ketten olyanok voltak, mint az ikrek, emlékszem, amikor Jancsi és Juliskának öltöztek az ovis farsangon. Zabálni valóak voltak az már biztos.”

A legkisebb gyermek esetében két lehetőség állhat fenn: vagy túl kevés figyelemben részesül vagy a család kedvencévé válik, túl sok kényeztetést kap, és ezt könnyedén megszokja, ám később a visszájára fordulhat. Megeshet, hogy a környezetére hárítja a felelősségvállalást a különböző problémák megoldását. A legkisebb gyermekkel kapcsolatban fontos, hogy bízzunk rá korának megfelelő feladatokat, ugyanis csak ezek által gyakorolhatja önállóságát és válhat belőle felelősségteljes felnőtt.

„Hugi születése egyértelműen felbolygatta a világ rendjét. Amikor megtudtam, hogy útban van, alig négy éves voltam. Nem értettem, hogy miért lesz még egy tesóm, ha már egy van. Ennek ellenére a születésével megváltozott az életem. A kis, törékeny húgom lett, aki hamar a család kedvencévé vált. Ez eleinte nyilván jó buli lehetett, de most, hogy felnőtt néha látom ennek a hátrányát is: az önállóság hiányát, amiért bár küzd, de nem mindig sikerül neki. Ennek ellenére én hiszem, hogy képes lesz a maga ura lenni, mert kitartó, okos és bátor, így biztos vagyok benne, hogy a jövőbeni életében nem válik majd hátrányára a legkisebb gyerek szerepe.”