Eddig nem akartam Nektek erről írni, mert szerettem volna, amíg saját magam megbizonyosodhatok a kitartásomról és arról ez bizony menni fog. Ugyanis ma van kerek négy hete, hogy belevágtam: életmódot váltottam. Már a kezdeti lépésekről is be szerettem volna számolni, de az eddigi tapasztalataimból kiindulva úgy döntöttem várok legalább egy hónapot. Egy hónapot, ami vagy engem igazol vagy nem. Szerencsémre ezúttal valóban a kitartás jellemzi a mindennapjaimat. Erről a kezdeti nehézségekről és a miértekről hoztam Nektek az első Fitnessnapló bejegyzésemet.
Kezdjük a legelején: évek óta kanapé üzemmódban éltem, amire a munkám sem volt pozitív behatással, hiszen az írás magányos tevékenység, ráadásul nagy a valószínűsége, hogy székből, fotelből, ágyból kivitelezzük. Bár én minden munkanapomat igyekszem úgy felépíteni, mintha az irodába startolnék, ennek ellenére ugyanúgy széken ülök, így a napi teendőimet még közepes aktivitásúnak sem lehetne definiálni. Ráadásul megközelítőleg 10-12 kiló súlyfelesleg halmozódott fel rajtam, ami nem csak esztétikailag zavart, hanem egyre több egészségügyi problémát is felvetett. Az utóbbi hónapokban sűrűsödni látszódtak a gondok: fáradékony voltam, levert, rosszkedvű, életunt. Ahhoz sem éreztem megfelelő hajlandóságot, hogy az ágyból kimásszam és bár tudtam, hogy változtatni kéne egyszerűen a testem képtelen volt engedelmeskedni az elmémnek. Állandó késztetést éreztem arra, hogy aludjak, kiegészítő tevékenységként pedig benyomtam egy-egy tábla csokoládét. Így ment ez kb. január óta. Március közepén kezdtem el érezni, hogy kezdem felmondani a szolgálatot. Közeledtek a vizsgák, a záróvizsgám én pedig merültem le, mint a lapos elem.
Március végén el is mentem egy laborvizsgálatra, ám mivel vészesen közelgett a záróvizsga időpontja így annak az eredményét május közepén voltam hajlandó elvinni a háziorvosomhoz. Ő azonnal megállapította, hogy valamiféle gyulladás van a szervezetemben. Mivel március végétől május közepéig nem jártam orvosnál ez a gyulladás gyanúsan kezeletlen maradt, így szinte biztos voltam benne, hogy ennek komoly következménye lesz. Rettenetesen fulladtam – bár asztmás vagyok, ez még sem volt normális – rossz volt a közérzetem, állandóan elfáradtam már a legkisebb terheléstől is. Így nem volt mit tenni néhány nappal a záróvizsgám után fel kellett keressem az orvosomat, aki azonnal beutalt a tüdőgondozóba. Ott néhány óra várakozás és egy tüdőröntgen után megállapították, hogy nekem bizony van egy március óta hordozott tüdőgyulladásom és valószínűleg ez áll minden bajom hátterében. Az eredménnyel visszaballagtam a háziorvosomhoz, aki biztos volt benne, hogy baj van, ennek ellenére a tüdőgyulladás tényén ő is meglepődött. Természetesen kaptam gyógyszereket, ám ez még nem minden. Alaposan kielemeztük a laboromat, ami egyértelműsítette, hogy itt nem csak a gyulladás a probléma. Magas a koleszterinem, nem megfelelő a cukrom, ez pedig cirka 24 évesen nem a legjobb kilátás.
Aggódni kezdtem. Eleve még nem voltam túl a vizsgákon. Hátra volt még a szóbeli. Naphosszat stresszeltem magam, mert pihennem kellett volna, de közben azt is tudtam, hogy minden elvesztegetett nappal kevesebb az esély arra, hogy tisztességesen felkészüljek. Közben pedig azt is sejtettem, hogy az írásbeli vizsgám sem sikerült, hiszen ott már bőven tüdőgyulladásom volt, az egész vizsgát végig fulladtam, begyógyszerezve csináltam végig, hogy ne érezzek fájdalmat. A Ventolinommal a zsebemben ballagtam be és könnyek között távoztam.
Folyamatosan azon agyaltam mitévő is lehetnek, hogyan is billenthetném helyre az egyensúlyt. Azt is tudtam, hogy itt nem csupán kis lépésekről van szó, hanem egyfajta végtelen elhatározásról a testi és lelki egészségem érdekében. Május 30-án jött a fordulópont. Ugyan ekkor még nem tudtam – csak június elején derült ki, hogy megbuktam az írásbelin – de május 30-án döntöttem úgy, hogy nem érdekelnek a vizsgák, csak egy cél lebegett a szemem előtt: leküzdeni és újjá építeni önmagamat.
Azóta – vagyis most már egy hónapja – elhagytam a cukrokat az étrendemből, mindezt bizton mondhatom éhezésmentesen. Mindennap minimum harminc percet mozgok, de lehetőség szerint ezt emelem egy órára is. Napi 1500 kalóriákat eszem, ami az első egy hétben baromi megterhelő volt, az eddig 2000-2500 után, de egy hét után minden éhségérzetem megszűnt. Rengeteg fehérjét eszem, zöldségeket, gyümölcsöket, csökkenttettem a szénhidrát bevitelt és egyáltalán nem fogyasztok cukor tartalmú ételeket, italokat. A közérzetem egy hét után látványosan javult. Mérlegre szándékosan nem álltam, mert az alapvető cél nem a fogyás volt, hanem az, hogy megreformáljam az étrendem és tudatosabban táplálkozzam. Április környékén mértem magam utoljára, akkor 77-78 kiló között mozgott a mérleg. Azonban a diétám kezdetén fogalmam sincs mennyi voltam pontosan. Most egy hónap elteltével úgy döntöttem megnézem mennyi is az annyi és a szemem csak úgy kikerekedett: 73 kilót mutatott, ami egy hónap alatt, úgy hogy egyáltalán nem éheztem, szerintem csodás eredmény. Úgy döntöttem minden hónap végére teszem a mérlegelést. A kitűzött cél 60 kg illetve egy egészségesebb életmód, egy tudatos étrend kialakítása.
Ami fontos, hogy nem eszem cukor tartalmú ételeket, italokat. Az olajat lecseréltem lenmagolajra – hamarosan pedig kókuszolajt is beszerzek – a lisztet igyekszem felváltani rozsliszttel, nem eszem kenyeret – maximum teljes kiőrlésűt – csak vizet iszom – reggelente citrommal felturbózva – rengeteg zöldséggel és gyümölccsel váltottam fel az ingerszegény táplálkozásomat, ha pedig nagyon elkezdenék remegni valamilyen édesség után, akkor eszem két-három kocka keserű csokoládét.
Reggelire rendszerint tojást eszem, mindenféle variációban, ebédre jöhetnek a saláták, sovány húsok, főzelékek vagy halfélék. Kivételes esetekben – maximum heti egy alkalommal – tészta, de akkor is csak durum. Vacsorára kétszersültet eszem vagy a fehérje shaket iszom. Tízóraira be szoktam iktatni a magvakat, vegyesen diót, kesudiót, mandulát, mogyorót.
Emellett nagyon fontos, hogy egészen megváltozott az ételek iránt tanúsított viselkedésem. Eddig kapkodva ettem, nem tisztelve azt. Nyomkodtam közben a telefonom vagy magazint lapozgattam. Ám csakúgy, mint bármi mással az életben, az étellel is alázatosan kell bánni. Alaposan megrágva, megízlelve a falatot, úgy hogy az élvezet és ne teher legyen.
Őszintén megvallom, nem tudom, hogy az étrend, amit kialakítottam jó e vagy rossz, de egy biztos: nekem tökéletesen bevált. Mindenféle önsanyargatás és éhezés nélkül jutottam el egy hónap után, oda ahol most tartok. S bár még közel sem értem el a célomat, ezen felül ezt az életmódot nem csak addig tartanám fenn, amíg a mérleg 60 kilót nem mutat. Számomra ez a váltás egy hosszútávú döntés, valami, ami mellett teljes vállszélességgel kiállok annak érdekében, hogy az egészségem és a lelki békém is egyensúlyba kerüljön és ott is maradjon.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: