Persze én mindig is ilyen voltam, újabb és újabb vágyakkal gazdagodott a repertoárom és minduntalan azon küzdöttem, hogy mindet megvalósítsam. A vágyaim voltak azok, amik hajtottak előre, amikből képes voltam erőt meríteni, táplálkozni az esetleges csalódásokból pedig tanulni, konzekvenciákat levonni. Az utóbbi két hónapban azonban azon kaptam magam, hogy már vágyaim sincsenek, nincs semmi, ami motiválna és fogalmam sem volt róla ennek mi lehet az oka. Amióta elkezdtem edzeni és egészségesebben táplálkozni a közérzetem egyre inkább rendbe jött, ám a lelki békém még mindig nem volt a helyén. Aztán tegnap este visszaolvastam a két évvel ezelőtti blog és Facebook bejegyzéseimet és egyszersmind megvilágosodtam.
Az utóbbi két év kizárólag arról szólt, hogy építsem a karrierem, hogy egyről a kettőre jussak, de közben megfeledkeztem a legfontosabbról: arról, hogy szerelemből írok. A régi bejegyzéseimet olvasva körvonalazódni kezdett bennem, hogy annak idején miért is vágtam bele a blogolásba: adni akartam magamból egy darabot a világnak, mert exhibicionista oroszlánként képtelen vagyok a seggemen maradni. Rájöttem, hogy a személyes bejegyzésem az elmúlt két évben – a kezdeti néhány hónapot – leszámítva szinte teljesen eltűntek, evvel együtt pedig én, a személyes én is felszívódni látszott. Ahogy egyre lejjebb görgettem úgy vált nyilvánvalóvá, hogy a Tükröm Tükröm elveszítette saját magát. Persze a változás a maga nemében nagyon jó és a magazin jellegű blogolás mindig is az álmom volt, de úgy terveztem, hogy közben helyet kapnak majd a személyes írások is, ez azonban nem valósult meg hosszútávon. Rájöttem, hogy a motivációm hiánya éppen az, hogy nem biztosítottam magamnak platformot arra, hogy megosszam az élményeimet, a kalandjaimat, az örömömet vagy éppen a bánatomat. Így most amellett, hogy munkaként is tekintek az írásra, visszatérek a személyes vonalra, mert érzem, tudom, hogy csak ezáltal építhetem magam újjá lelkileg is. Így pedig a testi-lelki egyensúlyom is tökéletes harmóniában áll majd egymással. Persze el fogok bukni még százszor, talán ezerszer is, de legalább most már tudom, hogy mi az, ami majd újra és újra a helyére tesz. Az újdonsült motivációmat egy négylépcsős folyamat segítségével nyertem vissza. Most ezeket mutatom meg nektek, hátha számotokra is hasznos tippeknek bizonyulnak.
Vedd észre, ha valami nincs rendben – Észrevettem
Ahhoz, hogy felmérd mennyire komoly is a baj, először is képesnek kell lenned szembenézni avval a ténnyel, hogy a napok csak egymás után telnek, Te pedig minden áldott este abban a tudatban térsz nyugovóra, hogy nem tettél semmi hasznosat. Ha nyugtalanul, álmatlanul forgolódsz emiatt, akkor bizony érdemes lehet átgondolnod merre is tartasz az életben. Ahhoz, hogy felismerd mi is az, ami igazán lázba hoz, érdemes lehet egy listát írnod azokról a dolgokról, amik mindig is megmozgatták a fantáziádat. Lehet szó akár éneklésről, táncról, akármiről, a lényeg, hogy írj ezekről egy listát. Ezután vedd számba azokat a dolgokat, amiket mindig is szerettél volna kipróbálni és első körben válassz a listáról egyet, amit meg is valósítasz. Ennek nem kell nagydolognak lennie. Én például mindig is szerettem volna megtanulni ugráló kötelezni, mert gyerekkoromban az istennek sem sikerül. Ma már komplett edzésterveket gyártok és valósítok meg. És imádom!
Kerülj egyensúlyba! – Önmagaddal
Ahhoz, hogy újjá tudd építeni önmagad, meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. Mi emberek gyakran hajszoljuk túl magunkat, nem vesszük észre az élet apró örömeit, elsiklunk felettük és belesüppedünk a monoton hétköznapokba. Persze nem azt mondom, hogy most hagyj ott csapot, papot és pl. mondj fel a munkahelyeden, csupán arról van szó, hogy talál egy olyan hobbit, ami kikapcsol, feltölt energiával, és aminek köszönhetően vidámat, élettel telve vágsz bele egy újabb munkanapba. Az utóbbi időben állandóan azon kaptam magam, hogy az életem semmi egyébről nem szól, minthogy megrendeléseket teljesítek a cégek számára. Monoton pakoltam a sorokat egymás után, mindenféle élvezet nélkül. Imádom a munkám, de igenis kell valami, ami néha kikapcsol. Számomra ez most az edzések gyakorisága. Így mindennap egy teljes órára csak magamra és a testemre figyelek. A edzések pedig annyira feltöltenek energiával, hogy utána 10-20 cikket is lazán lenyomok, mindenféle kényszerérzet nélkül, szerelemből, épp úgy mind annak idején, amikor belevágtam ebbe az egészbe.
Ne ostorozd magad! – Már én sem teszem!
Az utóbbi időszakban azon kaptam magam, hogy állandó jelleggel hibáztatom magam. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok fordultak mega fejemben: „Te ehhez túl kevés vagy” „Úgysem fog sikerülni” „Nem vagy elég jó” Persze ehhez nyilván az is hozzátartozott, hogy egészségügyileg sem voltam a toppon, így minden megkezdett nap elején azt vártam, hogy végre ágyba bújhassak. Aztán, ahogy egyre inkább kezdett helyre jönni az egészségi állapotom, azzal egyidejűleg jöttem rá, hogy a szavaimnak hatalmas súlya van és gyakran még az ellenségeim sem beszélnek rólam ilyen keményen. Hibáztattam magam, holott egyértelmű, volt, hogy ebből a gödörből csak én tudok kimászni, egyedül. Ahhoz, hogy újjá építsd az önbizalmad az első lépés, hogy kiiktatod ezeket az ostorozó megjegyzéseket és felváltod olyanokkal, mint például „Szeretem magam” – ez egyesek számára beképzeltségről, egocentrizmusról árulkodhat, de a helyzet az, hogy ha Te magad nem szereted saját magadat, akkor mégis mit vársz a többiektől?
Mire vágysz valójában?
Persze mind azt gondoljuk, tisztában vagyunk a vágyainkkal és kristálytisztán él bennünk a jövőkép, tudjuk mit is akarunk 5-10 év múlva. Aztán beüt a crach – mint nálam is – és kiderül, hogy halvány fogalmunk sincs, róla mihez is akarunk igazán kezdeni az életünkkel. Én például mindig is tudtam, hogy írni akarok, azt is tudtam, hogy egy nap regény formájában szeretném viszont látni a történeteim, de ezt az álmomat bepakoltam az íróasztal legmélyére. Most azonban, hogy felmértem mennyire nem voltam egyensúlyban saját magammal, rájöttem, hogy a regényemet sem szabad jegelni. Így most az én kis szerelemgyermekem az öt éves terv részévé nőtte ki magát. Öt é múlva szeretném nyomtatásban is látni, mert szívem lelkem benne van, mert az ízig-vérig én vagyok. Emellett mindig is érdekelt a fotózás, szerettem volna fotó-riporter lenni, de valahogy ezt a témát is jegeltem. A fotózás azonban most a középtávú céljaim egyike, így jövő ilyenkor szeretnék, egy fotóz végzetséggel is gazdagabb lenni. Pontosan kell megfogalmaznunk a vágyainkat, annak pontos határidőt szabva, máskülönben megmaradnak a levegőben lógva. Nos, Te mire is vágysz valójában?
