Ki ne rajongana a reggeli kávé frissítő illatáért? Egy jó Espresso vagy egy krémes Cappuccino szinte kivétel nélkül mindenkit rabul ejt. Bár sokak szerint a kávézásnak nem kell megadni a kellő tisztelet, csak gyorsan meg kell inni hogy jól induljon a nap, kellőképpen felpörögjük, pedig a kávézásban éppen a rituálé a fontos. Az a néhány perc reggelente, amikor a forró kávét szürcsölgetve – az éjszakai álmot magunk mögött hagyva – megkezdjük a napot, üdén, frissen, vidáman.
A kávékészítés pedig valódi tudomány, igazi szakértelmet kíván, éppen ezért Espresso Shop barista képzést hirdet mindenki számára, aki nem csak, mint felhasználó, hanem mint szakértő is szeretné megismerné a kávékészítés csínját-bínját, a kávé történelmét és múltját. Az első turnus szeptember 28-án indul, ám ez a képzés már be is telt. Ugyanakkor a november 2-án induló képzésen még van néhány szabad hely.
Hogy kiknek ajánlott a képzés? Mindazoknak a vendéglátás területén dolgoznak vagy éppen vendéglátóegységet terveznek nyitni. A kávékészítést és fogyasztást egyaránt szakmájuknak tekintik, olyan ínyenc fogyasztók, akik nem csak felhasználóként szeretnék ismerni, hanem szeretnék tudni a kávé pontos útját, a cserjétől egészen a csészéig.
Következő cikkünkben a tanfolyam menetéről számolunk be, tartsatok velünk!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: