Szombat este lévén kattintgattam a tévé csatornákat és mivel a Hungarians Got Talent egy cseppet sem érdekelt, úgy döntöttem a Vissza a jövőbe első része mellett teszem le a voksomat. Azonban megdöbbenésemre a népszerű trilógia újra lett szinkronizálva és bár a főbb szerepekben a hangok ugyanazok maradtak, ám cirka húsz év az húsz év, így a fiatal Rudolf Péter hangja összevetve az idősebb Rudolf Péter hangjával is igazán zavaró tényező, a kicserélt hangokról pedig már nem is beszélve. George Mcfly és Biff hangja példának okán egyenesen katasztrófa és bár Kiss Virág, mint szinkronszínész viszonylag népszerű, Jennifer Parkerként még sem nyerő. Ennek apropóján fogalmazódott meg bennem a nagy kérdés: Miért? Ezért hoztam nektek öt filmet, aminek a magyar szinkronja legendás és, amit vétek volt vagy vétek lenne újraszinkronizálni.
Dirty Dancing
Ki ne emlékezne a legendás mondatra, mely szerint Babyt senki nem ültetheti a sarokba? A Piszkos tánc 1987-ben debütált Amerikában és egyértelműen a 80-as évek egyik legnagyobb dobásának számított. A film számos díjat bezsebelt és természetesen nálunk is hatalmasat robbantott a szuper szexi Patrick Swayze és Jennifer Grey bimbózó románcának köszönhetőn. Amiért pedig végképp belopta magát a szívünkbe az egyértelműen a szinkronszínészek érdeme is, hiszen a búgó hangú Kautzky Armand és Kisfalvi Krisztina tökéletesen passzoltak a főhősök jelleméhez. Azonban a Piszkos tánchoz készült egy második magyar változat is, ahol Baby-t már Zsigmond Tamara szinkronizálja és a mellékszereplők hangja is változott. Akármennyire is próbálom megerőszakolni magam képtelen, vagyok az új szinkronnal megnézni, mert nekem Baby karaktere eggyé vált Kisfalvi Krisztináéval és akármennyire is szeretem a filmet, nekem a régi szinkron kell, a régi szövegekkel.
Dirty Dancing 2
Hasonló sorsa jutott a Dirty Dancing második darabja is, melynek főbb szerepeiben Diego Lunát és Romola Garait láthattuk. Itt ráadásul még érthetetlenebb a csere, hiszen a két szinkron között alig telt el néhány év. Az első változatot 2004-ben készítették, ekkor a főhősöknek Karácsonyi Zoltán és Kiss Virág kölcsönözte a hangját és bár az ezredforduló környékén már jócskán hanyatlani kezdett a magyar szinkron, ezeket a karaktereket mégiscsak így szoktuk meg, így amikor hallottam a második szinkron verziót, nagyon meglepődtem. Romolának a Társasjátékból ma már jól ismert Balsai Móni a magyar hangja, míg Diegonak Szabó Máté. Sokat agyaltam, hogy vajon mi lehetett a csere oka, egyéb filmes portálok, pedig meg is válaszolták helyettem a kérdést: a különböző csatornáknak ugyanis olcsóbb felvásárolni a szinkron nélküli kópiát és újra szinkronizálni, mint szinkronosan megvenni az egészet. Tehát alapvetően a hangok változtatásának nem más az oka, mint a pénz, ez azonban a minőség rovására megy, ráadásul értékes nézőket veszít a csatorna, hiszen magamból kiindulva és gondolkodás nélkül tovább nyomom a tévét.
Vissza a jövőbe trilógia
Ha életem legmeghatározóbb filmjét kell említeni, akkor az egyértelműen a Vissza a jövőbe trilógia. Ez az a film, amit évente egyszer biztos, hogy végig nézek, anélkül, hogy unnám. Fogalmam sem volt róla, hogy a gyermekkorom kedvence is az újraszinkronizálás sorsára jutott és bár a főbb szerepek hangjai maradtak, de sajnos ordít a korkülönbség. Akárhogy is számomra a BTTF kizárólag az eredeti mafilmes szinkronnal nézhető, eleve azért mert végig az az érzés kering az emberben, hogy anno a szinkron felvétele is hatalmas buli lehetett, hiszen Hankó Attila két, míg Rudolf Péter négy különböző karakternek adta a hangját, mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem zavaró. Ráadás az egészben, hogy a legtöbb esetben női karaktereket kellett játszaniuk és zseniálisan vették észre, hogy bátran játszhatnak az orgánumukkal. Ennek a varázsa a 2002-es szinkronban teljesen elvész.
Volt egyszer egy Amerika
A Volt egyszer egy Amerika az a film, amihez vétek utólag hozzányúlni, mert a zsenialitása nem engedi. Azonban az újra szinkronizálás őt is utolérte és a Robert De Niro Végvári Tamás helyett Reviczky Gábort kapta meg és bár utóbbi is nagyszerű művész, Noodles mégis Végvárival az igazi. Az alkoholtilalom idején játszódó történet pontosan szinkronjának köszönhetően ragad magával, ugyanis 1989-ben – ekkor jelent meg nálunk – a magyar szinkron még bőven legendásnak számított. Nemrég a tévében akartam megnézni, ugyanis a kedvenc filmjeim egyike, de az új szinkronnal egyszerűen képtelen voltam azonosulni, ezért inkább bekapcsoltam a gépet és a neten néztem, az eredeti számomra örökérvényű szinkronnal.
Házibuli
Sophie Marceau legismertebb szerepe egyértelműen Vic Beretton – a cserfes kamaszlány – és bár a Házibuli nem a klasszikus újraszinkronizálásnak esett áldozatul mégis muszáj megemlítenem, kivételen pozitív értelemben. A filmben végig mindenkinek ugyanaz a magyar hangja, kivéve a főszereplő Vicnek, akinek az első részben Balázsi Panna, míg a második részben Kökényessy Ági kölcsönzi a hangját. A helyzet az azonban, hogy a Házibuli első részét 1980-ban mutatták be, míg a másodikat 1982-ben, így a csere nem annyira zavaró. Bár a váltás pontos okát nem tudom, de az biztos, hogy Panna és Ági orgánuma hasonló és a változás akár Vic személyiségfejlődésének is betudható, így a Házibuli esetében egyáltalán nem problémás a szinkronhang cseréje.
A lista szinte a végtelenségig bővíthető lenne, így ha nektek is van olyan film, ami új szinkronnal zavarja a fületeket, ne habozzatok, bátran írjátok meg kommentben.
Ha pedig már a Vissza a jövőbe apropóján íródott a cikk, akkor íme az első rész az eredeti szinkronnal:
Tetszett a cikk? Akkor lájkold az oldal a jobb sávban lévő Facebook box segítségével, hogy a jövőben se maradj le az újdonságokról!
