Karrier, házasság, család: de azonnal?

Ennek a cikknek a gondolata, már egy ideje érett bennem, ugyanis a jelenlegi helyzetemben éppen aktuális a téma.  Az utóbbi időben tudatosan figyeltem az embereket, kérdéseket tettem fel nekik – főleg a húszas-harmincas korosztálybeli nőknek – mert kíváncsi voltam arra, hogy hasonló problémákkal küzdenek-e, mint én. Ugyanis tapasztalataim szerint éppen ennek a korosztálynak van a legnehezebb dolga: éppen kikerülünk az iskolapadból és vár minket az ún. nagybetűs élet, amikor karriert kellene csinálni, szerelembe esni, megházasodni majd pedig gyereket szülni, mindezt úgy, hogy közben ne hanyagoljuk el a barátokat, a családod se, sőt még legyen némi én időnk. Mindezt cirka tíz évbe sűrítve. Emberpróbáló feladatról beszélünk, azt hiszem, ami számtalan stresszhelyzetet szül, az állandó kontroll és megfelelési kényszerről pedig már nem is beszélve.

A média által sugallt kép

A helyzeten persze nem javít sokat az sem, ami a médiából csöpög napi szinten. Ennek értelmében egy ereje teljében lévő húszas-harmincas nőnek szükségszerűen dekoratívnak, csinosnak, okosnak kell lennie, mert e prioritások nélkül az álommeló szoba sem jöhet. A különböző médiumok a tökéletes nő képét közvetítik felénk, ezzel pedig a női társadalom túlnyomó többségéből depressziós fiatalt csinálnak, hiszen ezek alapján sosem vagyunk elég soványak, elég okosak, elég trendik. Ennek értelmében pedig mi magunk is folyamatosan elvárásokat állítunk magunk elé, elhitetjük magunkkal, hogy le vagyunk maradva, hogy nem elég, amit csinálunk, vagyis túl sokat várunk el magunktól. Cikkemben ezeket a sztereotípiákat igyekszem lerombolni, és ha csak egyetlen embernek segítenek majd ezek a sorok, már megérte!

Mennyi az annyi?

Az egyik legnépszerűbb sztereotípia, melyet gyakran maga a család gerjeszt, hogy az iskolapadból kikerülve azonnal olyan állást kell találnunk, amely csúcsfizetéssel is jár, máskülönben soha a büdös életben nem jutunk majd egyről a kettőre. Pedig a húszas éveink éppen arra valók, hogy kitalálhassuk mihez is szeretnénk kezdeni majd magunkkal. Ezek azok az évek, amikor egyéb szakmai gyakorlatok keretében olyan helyen dolgozhatunk, ahol sokat tanulhatunk a választott szakmánk terén, a későbbiek során pedig ezeket a tapasztalatokat lesz majd lehetőségünk felhasználni. Ezenkívül fontos, hogy ne utáljuk a munkánkat teljes szívünkből, ez ugyanis előbb vagy utóbb megkeseredetté tesz bennünket. Saját magamból kiindulva azt mondhatom, igazán örülök annak, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Nincsen szuper fizetésem, de nem is panaszkodhatom. Emellett abból élhetek, ami a szenvedélyem, hiszen az írás számomra terápia, így azzal, hogy a munkám a hobbim, effektíve megtaláltam önmagam. Azonban fontos, hogy tudjunk türelemmel lenni, de ne is várjuk a sült galambot. Keressük a lehetőségeinket, hiszen egyszer csak biztos, hogy jön egy olyan továbblépési lehetőség, amely a karrierünk alapja lehet.

A saját lakás kérdése

Először is fontos leszögezni: egyáltalán nem ciki, ha nem nincs saját lakásunk. A helyzet az, hogy manapság rendkívül kevesen engedhetnek meg maguknak egy saját kéglit, így a legtöbben az albérlet lehetőség választják. Ráadásul manapság iszonyú magas áron lehet lakást vásárolni, amire egy húszas-harmincas egyedülálló, de még párban élő nőnek sincsen általában kerete. Ciki, nem ciki én is még otthon élek a szüleimmel, de igyekszem spórolni, félretenni minden hónapban egy fix összeget – ha lehetőség engedi valamivel többet – amivel megalapozhatok egy jövőt, amiből talán telik majd saját lakásra is.

Mikor házasodsz meg?

Mivel anyáink húszon éves koruk elején már gyakran házasok voltak, sőt már egy két gyereken is túl voltak, ezért számukra evidens lenne, ha mi is a nyomdokaikba lépnénk. Ez állandó vitás helyzeteket szülhet, az folyamatos piszkálás és a „Mikor kötik már be a fejed?” Kérdések sora Damoklész kardjaként lebeg felettünk. Saját magamból kiindulva tudom azt, hogy még nem vagyok kész a házasságra, a gyermeknevelésre meg pláne. Először szeretnék egy olyan egzisztenciát megteremteni magamnak, ami alapul szolgálhat a családalapításra. Hiszen gondoljunk csak bele: mennyivel jobb egy elsietett házasság, ami sokszor válással végződik? Persze valahol ez is sztereotípia, de én úgy vagyok vele, hogy inkább várok arra az emberre, akit majd tényleg szívből szeretek, minthogy leakasszak valakit csak azért a szögről, hogy megfeleljek a társadalom által gerjesztett elvárásoknak.

Összegezve tehát fontos, hogy elfogadjuk azt a valakit, akik vagyunk, legyünk türelmesek önmagunkkal szemben. Bár tény, hogy mindenért meg kell dolgozni, de ha elég erősek a vágyaink, ha vannak kitűzött célok, akkor azt is tudjuk, hogy miért kell megdolgozni és azt is tudni fogjuk, milyen irányba induljunk el. Nem lesz könnyű, de a lényeg, hogy ne másoknak igyekezzünk megfelelni, csakis saját magunknak, reális értelemben persze, ugyanakkor nem feladva az álmainkat.