A közösségi médianak hála rendre szembesülhetünk több évvel ezelőtti önmagunkkal. Napi szinten láthatjuk, hogyan is néztünk ki egy, kettő, három, öt vagy akár tíz évvel ezelőtt. Tudod a a tavalyi fotóimat nézegetve rájöttem, hogy ez az egy év, mit egy év…néhány hónap bőven hagyott nyomot az arcomon.
Érdekes, hogy minden trauma minden bánat és minden fájdalom heget ejt és nem csupán a lelkeden. Nem, mert ezek a hegek ugyanígy látszanak az arcomon is, legalábbis is én minden fájdalommal azonos rögöcskét meg tudnék mutatni. Az elmúlt nyolc hónap főként a nevető ráncaimat viselte meg. Persze ettől még ugyanúgy elkérik a személyimet, ha piát veszek S ez valahol megnyugtat, ennek ellenére amikor felkenem a hidratáló krémet esténként az arcomra, akkor látom hol sebeztél meg úgy istenigazából. Valahol viszont örülök ezeknek a sebeknek, mert ezek azok a sebek amik folyamatosan arra emlékeztetnek, hogy mennyi mindenen túl vagyok, mennyi mindent megoldottam, mennyi mindenből felálltam. Minden heghez társul egy emlék, egy történet. Azt is meg tudnám mutatni, ami akkor ejtett nyomot az arcomon, amikor először elköltöztem otthonról. Mondjuk azzal a fájdalommal semmi sem azonosítható. Persze most biztos azt mondanád, hogy azért megyek át ilyen kurva szentimentálisba, mert öreg vagyok, meg mert közeleg a harminc és egye kutya lehet igazad van.
Mostanában én is érzem, hogy sokszor elmerengek ezen a harmincas kérdésen, de ez nem azért van mert öregnek érzem magam. Sőt, talán ember nem várta meg így a harmadik ikszet mint én. Nem fogom visszasírni a húszas éveimet, de jó szívvel fogok rájuk emlékezni, mert tudni fogom, hogy itt tettem le az életem hátralévő részének az alapjait. Viszont én harminc évesen is ugyanilyen szertelen, infantilis és játékos leszek, mint most, ez biztos mint a pokol. Harminc évesen is szeretni fogom a vörös rúzst és a fekete körmöket. Harminc évesen is odaleszek a bakelitért és a régi könyvek illatáért és harminc évesen is ugyanígy szentimentális leszek. Ezek jó eséllyel sosem fognak változni, de miért is változnának?
Talán harminc éves koromra már több hidratáló krémre lesz szükségem, hogy ne lássa feltétlenül mindenki az arcomra nehezedő terheket, bár azt hiszem ezek mind mind olyan történetek, amiket büszkén mesélek el bárkinek, mert ezek azok amik formáltak, alakítottak és azzá az emberré tették, aki most is vagyok. S tudod én nem túlélni szeretnék, hanem megélni. Megélni az élet legapróbb örömeit is, mert azoktól lesz ez az életnek csúfolt valami, mégis olyan csodás.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: