A boldogságbuborékom én vagyok!

Emlékszel arra, amikor tavaly azt mondtam, hogy ha ki mered pukkasztani a boldogsábuborékom, akkor arcon váglak? Ja, persze, nem emlékszel, mert az csak egy Facebook-os ömlengés volt és neked ezt így nem mondtam, bár azt hiszem elég sokszor jeleztem és utaltam rá, hogy nem szeretném, ha összetörnéd a szívem, mert már annyian taposták meg, hogy nem vagyok benne biztos, hogy elbírok több fájdalmat. 

Nos, a mellékelt ábra szerint elbírom, még annak az alapvető ténynek az ellenére is, hogy az év végi káosz hatására értelemszerűen terápiára szorulok. Nem bánom a dolgot, mert azt hiszem már vagy tíz évvel ezelőtt el kellett volna mennem pszichológushoz, csak akkor még túl naiv és értetlen voltam ahhoz, hogy felfogjam ez nem szégyen, sőt talán nincs nagyobb bátorság annál, mint bevallani magadnak, hogy ha tetszik, ha nem, de nem stimmel veled valami. 

Na, igen, szóval nem emlékezhetsz erre, de talán, ha már akkor is olvastad a bejegyzéseim, akkor csak dereng valami e boldogságbuborék kapcsán. Tudod, én tényleg rettenetesen büszke vagyok azokra a dolgokra, amiket elértem, mert az ég világon senki nem tolta a szekerem és bármi, amim van azt kizárólag magamnak köszönhetem. És tudod tényleg végtelenül hálás vagyok neked, mert ha Te nem rángatsz ide, akkor nem ismerem meg azokat a nagyszerű embereket, akikkel most a napjaim nagy részét töltöm és akiknek a barátsága egy olyan pluszt adott nekem, ami azt hiszem az életem végééig elkísér majd. 

Te a barátomnak hívod magad és valahol mélyen tényleg azt szeretném, ha ez a fajta kapcsolat működne közöttünk, de azt hiszem köztünk a kémia mindig túl erős lesz ahhoz, hogy ez klasszikus barátsággá puhuljon. Plusz tudod a barátok tényleg nem rejtegetik egymást, így, ha a barátom szeretnél lenni, akkor vállalj! Ha már a kapcsolatunkat nem voltál képes vállalni és azt mondani, igen ez a lány a barátnőm, akkor legalább a barátságunkat vállald fel, mert nekem ez rettenetesen fontos. Mert a lelkem már nem bír el több félelmet és fájdalmat, így ha Te tényleg hiszel abban, hogy a barátságunk létezik, akkor vállald azt fel! Nyilvánosan, a barátaid, a barátnőd és mindenki előtt, mert ha ezt sem tudod megadni nekem, akkor azt hiszem nekünk már nincs dolgunk egymással. Nekem fontosak a kötődések, a barátságok és az őszinteség. Tudod jól, hogy én csak őszintén tudok élni, mert Te magad mondtad, hogy milyen jól ismersz, így hát, akkor azt is tudnod kell, hogy a titkok felemésztenek és gyűlölöm azokat, így ha tényleg úgy határozol, hogy a barátom szeretnél lenni, akkor ne csak egy titkos Instagram csevegésben legyek az, hanem igazából. Ha ezt nem tudod megtenni, ha félsz kimondani mások előtt, hogy a létezésem értékes neked, akkor szerintem jobban járunk, ha elfelejtjük egymást, mert ezzel csak újabb fájdalmat okozol nekem és őszintén, nagyon őszintén mondom neked, hogy én ezt már nem bírom tovább. 

Szeretlek téged, fontos vagy nekem és nehezen tudnék megbékélni a gondolattal, hogy nem vagy az életem része, de ha nem tudod ezt a kurva barátságot sem vállalni, akkor felejtsd el, hogy valaha is léteztem! Akkor gondolj úgy erre az egészre, mint ami egy másik, alternatív univerzumban történt és köszönő viszonyban sincs a valósággal. Ha viszont igaz, amit mondasz, hogy fontos vagyok és fontos a barátságom, akkor legyél férfi végre és vállald fel! Elfelejtem, hogy a kapcsolatunkat titkoltad, de akkor legalább annyi erő és tisztesség legyen benned, hogy nem zárod palackba ezt a barátságot, mert nekem olyan barátság nem kell, amit nem kürtölhetek világgá! 

S visszatérve arra a bizonyos boldogságbuborékra….újra benne élek és, ha újra elveszed tőlem, akkor nem csak a blogom hasábjain foglak arcon vágni, hanem úgy isten igazából is! Mert ez a boldogságbuborék a váram, a házam és többet nem adom oda senkinek!