Vallomás, Nektek, akiket szerettem

Vágyom a szerelemre. Vàgyom arra, hogy feloldódhassak egy másik emberben, hogy a kölcsönös tisztelet és szeretet oltárán valami nagyszerű részesei lehessünk.

Viszont nem vàgyom rá mindenáron. Amikor elmentél egy évvel ezelőtt, azt mondtad nekem, hogy egyszer valakinek én leszek majd az a valaki. Tudod most már egyre kevésbé hiszek ebben. Miután elmentél volt valaki, akit megkedveltem és akivel talán azért nem működött, mert még irántad tápláltam nagyon erős érzelmeket. Ellenben nem bántam, mert ez a valaki a barátom lett azt hiszem. Majd szép lassan kopni kezdtek az irántad táplált érzéseim és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már nem fáj.

Tudod valószínűleg igazán sosem leszek túl azon, amit tettél velem, de ma már úgy tekintek erre mint eddigi  életem legnagyobb leckéjére. Kellet a tanulási folyamathoz, ahhoz, hogy ma az az ember legyek, aki vagyok. Persze ez még nem ad magyarázatot rengeteg miértre, de már nem haragszom rád.

Az elmúlt néhány hónapban közel kerültem valakihez, akivel korábban talán pont miattad nem működött. Közel engedtem magamhoz, hagytam, hogy megismerjen és egy kósza pillanatig azt gondoltam, hogy ez most más lesz. Ennek lesz értelme. Mert ez a valaki a barátom, valaki, aki megért engem, aki nem rajtam nevet, hanem velem.

Persze megint tévedtem, mert egyszerűen úgy tűnik, hogy ha férfiakról van szó, akkor az amúgy jól működő érzékszerveim csődöt mondanak. Ez nyilvánvalóan nem a Te hibád, ezzel csak azt akarom mondani, hogy megdőlni látszik az elméleted miszerint én is leszek valakinek az a valaki.

Tudod ennél a férfinál, akit megkedveltem volt egy ilyen fura vibráló érzésem, nem is igen tudom elmagyarázni, de mindig jobb kedvem lett, ha láttam. Örültem annak, hogy barátok tudtunk lenni és nem éltem bele magam semmibe, de közben volt egy olyan jóleső érzésem, hogy talán ez valami több.

Persze most nagyon úgy fest, hogy ez csak az én fejemben létezett, vagy nagyon félre ment a kommunikáció, de úgy tűnik neki is más az a valaki. Közben persze voltak félreértésre okot adó beszélgetések, amik miatt ez most nekem megint egy kicsit fáj, de szerencsére Te azért feladtad nekem a leckét, úgyhogy utánad nehezen dönt már romba engem valaki, mert hát tudod a bokszolónak egy idő után már nem fájnak az ütések.

Nyilván ez az egész arra jó volt, hogy újfent ráébredjek, hogy kurva szar vagyok párválasztás terén, de arra is jó volt, hogy ismét megértsem nem bennem van a hiba.

Szóval igen, vágyom a szerelemre, de nem mindenáron. Azt hiszem én sosem tudnék egy megalkuvó kapcsolat része lenni, ahol bólogatós kiskutyaként mantràznám, hogy boldogok a lelki szegények…Tudom, hogy hiába vágyom a szerelemre, ha feladom az elveim sosem leszek boldog. Tudom, hogy őrülten paradox helyzet ez, de csak abban tudok bízni, hogy valahol létezik egy valaki, aki nem akar majd megváltoztatni, elnyomni, valaki, aki képes lesz partnerként, egyenrangú félként kezelni.

Félek erre ez a valaki, akit megkedveltem sem lett volna képes, mert bár Ő egy remek ember, igazán jó lelkű, hatalmas szívvel, de nem, azt hiszem nem ment volna. Hihetetlenül érdekes, mert szinte egy keretet írt le ez a történet, ugyanis mikor elhagytál Ő mellettem volt, mégha nem is tudatosan, most pedig egy évvel később, Ő hagy el úgy, hogy gyakorlatilag nem is tud róla. Persze ez nem olyan szétválás, mint veled, ez inkább metaforikus, annak a szimbóluma, hogy valószínűleg lezártnak tekinthetem az életem azon szakaszát, ami még hozzád kötött, mert valami fondorlatos módon az Ő lénye is a Veled való kapcsolatra vezethető vissza. Talán ez az egész, hogy mégsem Ő nekem az Ő, azt próbálja láttatni, hogy épp itt az ideje lezárni ezt a fájdalommal teli egy évet és vègre belevágni valami nagyon újba.

Tudod Milán, mert most már ki merem mondani, hogy Te vagy az: Te voltál az életem azon szerelme, aki megmutattad milyen beledögleni a szeretetbe, de Te voltál az is, aki tudatalatt ugyan, de megtanítottad, hogy győzhetem le önmagam. Ezért mindig hálás leszek Neked.

Neki, pedig akit megkedveltem örökké hálás leszek azért, hogy nem csak nézett, de látott is engem.