Akarok írni valamit, ami valakinek jelent valamit

Fura hogy azt gondolod a világom csak körülötted forog. Írok az érzéseimről igen, mert számomra az írás feloldozás. Menedék, óvóhely.

Írás közben világokat hozhatok létre vagy válthatok meg, ezzel pedig a lényem egy olyan részét tudom szabadjára engedni, ami a szürke hétköznapok alkalmával képtelen létezni. Írás közben felszabadult vagyok, gondtalan az írás hatalmával pedig méretes súlyokat pakolhatok le, amiket többek között persze te is rám aggattál. Persze ezeket a történeteket mind a valóság szülte, de ezek a történetek nem rólad szólnak, hanem rólam. Az érzelemdömpingről, ami bennem tombol. A vágyaimról, az álmaimról, a céljaimról és arról, hogy huszonnyolc éves korom előtt ismét felépítettem egy életet.

“Akarok írni valamit, ami valakinek jelent valamit. Le akarom írni a legbenső érzelmeimet, a vak hitet, a boldogságot, a magányt vagy egész egyszerűen csak egyetlen pillanatát a tisztaságnak. Valamit, ami több. Olyat, ami számít…”

Persze most kellett hozzá egy kis terápiás segítség, de megcsináltam. Felálltam, kimásztam, bár kivételesen ezt a kurva gödröt te ástad. Nem szeretek más gödréből kimászni, bosszantó. Bár persze az én felelősségem elvitathatatlan, mert ha nem a szívemre, hanem az eszemre hallgatok, akkor nem lett volna gödör. Na mindegy, ha már így alakult akkor tartozom magamnak annyival, hogy igyekszem a legtöbbet kihozni ebből a helyzetből is. S tudod most azt hiszem, jó úton járok. Barátokra leltem. Barátokat találtam egy idegen városban egy idegen közegben. Olyan kapcsolódásokat, amik jó eséllyel életem végéig elkísérnek majd.

Mindeközben pedig azt csinálom, amit szeretek. Tudod milyen kibaszott szerencsésnek érzem magam? Persze vannak napok, mint az eheti szürke szerda, amikor kurva dühös vagyok, mert klasszikus értelemben bal lábbal kelek fel és baszok az alkotmányra, de aztán jön egy dal, ami felidéz egy emléket vagy rám mosolyog valaki a metrón és akkor tudom: a helyemen vagyok. Már nem keresek magasztos értelmet vagy megoldásokat csak hagyom megélni az élet dolgait. Mert kurva jó érzés a napsütésben átsétálni a Margit hídon, mert imádom felfedezni a várost, mert a legjobb dolog a Millenárison talált gluténmentes pékség, mert nincs szebb egy rakparti sétánál, mert imádom a régi lemezek illatát a Lemezkuckóban S élvezem, hogy ez mind mind túl van a komfortzónámon. 

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindezt nem osztanám meg szívesen valakivel vagy nem osztottam volna meg szívesen veled, de ha valaki nem szívből szeretne engem az összes lehetetlen dilimmel és makacsságommal együtt akkor nem tehetek mást, mint elfogadom és hagyom magamat boldognak lenni, még akkor is, ha néha magával ragad egy-egy szürke szerda. Persze fontos vagy nekem és a boldogságod is fontos, de magadat neked kell rendbe hozni, én ahhoz már sajnos kevés vagyok, vagy nem elég, ahogy tetszik.